Ülő kultúrában csontjaink felelősek lehetnek az elhízásért - Tudomány a Hírekben
Kommunikációs vonalak megnyitása a kutatók és a szélesebb közösség között
- SITN Facebook oldal
- SITN Twitter hírcsatorna
- SITN Instagram oldal
- SITN előadások a YouTube-on
- SITN Podcast a SoundCloudon
- Iratkozzon fel a SITN levelezőlistára
- SITN Weboldal RSS-hírcsatorna
A tudomány minden csodálatos felfedezése ellenére még mindig megpróbáljuk megérteni az emberi testet. Például tavaly ezúttal a tudósok meghatároztak egy új emberi szervet, a mesenteryt. Most a tudósoknak végre lehet válaszuk arra, hogy az elhúzódó ülések miért kapcsolódnak a megnövekedett zsírraktározáshoz. Az emberek rendelkezhetnek olyan mechanizmussal, amely belső súlymérlegként működik.
A tudósok megvizsgálták ezt a mechanizmust, súlyokat rögzítve az elhízott egerek mellékleteihez. Az egerek csökkent vércukorszintet szenvedtek, és ugyanannyi súlyt vesztettek, mint amennyit hozzáadtak. Valami a testben észlelte a megnövekedett súlyt, és jelezte a testnek, hogy kevesebbet egyen, ami súlycsökkenést eredményez.
Az osteocyták valószínűleg felelősek. Az osteocyták a csontjaink sejtjei, amelyek részt vesznek a csontképződésben, a szünetek utáni átalakításban és a kalcium lerakódásában. Amikor ezt a vizsgálatot olyan egereken végezték, amelyekből hiányzott az oszteocita, az egerek nem csökkentették az élelmiszer-fogyasztásukat. Extrapolálva az emberi ülésre, amikor levesszük a súlyt a lábunkról - az oszteocitáinkról -, az oszteociták a normálnál kisebb súlyt észlelnek, és jelzik a testnek, hogy többet egyenek. Ha az ülés azt jelenti, hogy testünk mindig enni akar, könnyen belátható, hogy ez a mechanizmus miként mozdítaná elő az elhízást.
Az osteocyták szerepe egészségünkben egy ideje ismert. Az oszteociták észlelik a stresszt és a megterhelést a csontjainkban, és felelősek azért, hogy csontjaink erősebbé váljanak a testmozgás eredményeként. Ez azonban az első tanulmány, amely azt mutatja, hogy az oszteociták szerepet játszanak az anyagcserében és az étvágyunk szabályozásában. Ez a tanulmány még inkább rávilágít arra, hogy a testünkben teljesen más rendszerek hogyan kapcsolódhatnak még össze.